Magyarországon sem hallotta még mindenki az evangéliumot…
- Írta: Közli: Göllner Pál
„Senkinek sincs joga kétszer hallani az evangéliumot addig, amíg mindenki nem hallotta, legalább egyszer.” - fogalmazta meg dr. Oswald J. Smith. – A bekezdés folytatása: „Óriási azoknak a felelőssége, akik újra és újra hallhatják az evangéliumot, de nem fogadják el, nem hisznek neki. Aki a belsejében ellenáll, de mégis tovább jár az evangélium hallgatására, annak a szíve föltartóztathatatlanul megkeményedik. A mi evangelizációs módszereink ebben bámulatos módon segítenek. Prédikálunk fáradhatatlanul azoknak, akik nem akarnak megtérni, és közben elhanyagoljuk az Úrtól kapott feladatot: az egész világ evangelizálását. Szórjuk a magot a kősziklára azzal a reménységgel, hogy majd csak jó talajjá válik, ahelyett, hogy mennénk oda, ahol még nem keményedtek meg a szívek az örökös igehallgatásban. Evangelizáljuk a már sokszor evangelizáltakat. Bár csak egyszer-egyszer az evangelizációs összejövetel tömött színhelyén felszólítanánk azokat, akik már hallották az evangéliumot, hogy menjenek szépen haza és küldjenek olyanokat, akik még nem hallották. Vajon mennyi hallgatónk maradna akkor? De a szolgálatunk és a ránk bízott üzenet bizonyosan sokkal nagyobb becsületet élvezne. …”
(Forrás: ÉLŐ VÍZ, az Evangélikus Evangelizáció lapja, V. évf. 1949/22. szám (okt. 23.), 1. oldal. Az írás címe: Megkezdődtek a gyülekezeti evangelizációk. - Szerző nincs megadva. Dr. Oswald Jeffrey Smith D. D. D. LITT. (1889-1986) was a Canadian presbyterian pastor, author, and missions advocate. He founded The People's Church in Toronto in 1928.)
Jézus Krisztus önmagáról: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Lk 19,10)
Betelve az élettel – avagy mi dolgunk van még itt a világban?
- Írta: Dr. Erdélyi Judit
A súlyos balesetet túléltek, vagy nehéz betegségből felgyógyultak, az élet és halál mezsgyéjéről visszatértek gyakran mondják: Úgy látszik, még van valami dolgom a világban… Talán még fel kell nevelnem a gyermekeimet –, vagy: méltó síremléket kell állítanom a szüleimnek…
Vajon valóban ezért őrizte meg Isten az életüket?
Mi, akik Jézus Krisztushoz tartozunk, akik őt követjük, tudjuk, senki nem ilyesmiért kap még haladékot, időt, kegyelmi időt, hanem hogy megbéküljön Istennel, hogy megtérjen és Jézus Krisztus megváltott gyermekévé legyen.
A Bibliában számos olyan személlyel találkozunk, akik ezt tudták, hitték, és a földi útjukat vagy annak jelentős részét Istennel járva élték. Őket a Szentírás a hit hőseinek is nevezi. Földi életük vége is olyan volt, ami bármelyikünk számára kívánatos. A Bibliában így olvassuk ezt: meghaltak, "betelve az élettel". Ilyen volt Ábrahám, a hívők atyja (1Móz 25,8); Izsák (1Móz 39,29); Jób (Jób 42,17) és Dávid is (1Krón 29,28). Talán Dávidról jegyzi ezt fel legszebben a Szentírás: "…meghalt késő vénségében, betelve az élettel, gazdagsággal és dicsőséggel".
A Károli fordítás kicsit értelmezi is nekünk, mit jelent ez: "…meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve".
Ám van ennek egy másik, nagyon kézenfekvő jelentése is, hiszen Jézus Krisztus önmagát nevezi az életnek (Jn 14,6). Urunk maga, a személye az Élet. Tehát az a földi élet célja –avégre vagyunk a világon –, hogy vele betöltekezzünk, beteljünk; azzal, aki az egyetlen út az Atyához. Az ilyen, betelt földi élet pedig örökkévaló élet, mert Jézus Krisztus ezt is mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él" (Jn 11,25).
Vagyis a földi élet célja: találkozni Jézus Krisztussal, mint személyes megváltónkkal. Így betelve vele – az Élettel –, megelégedett életet élhetünk már ezen a földön is, magasztalva Urunk "dicsőséges kegyelmét" (Ef 1,6), hiszen "átmentünk a halálból az életbe" (Jn 5,24), a "rothadandóság rabszolgaságából" (Rm 8,21) az örök életbe!
Tehát az élet és halál mezsgyéjéről visszatérteknek, ha még nincsen kapcsolatuk Jézus Krisztussal, akkor egészen biztosan az a dolguk, a feladatuk életük visszakapott idejében, hogy végre élő kapcsolatba kerüljenek Urunkkal, Jézus Krisztussal, mert erre kaptak haladékot.
Jézus Krisztus: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet,
hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)
Nekem ez kell…
- Írta: Előd Erika
Nekem ez kell! – kiáltotta a kisfiú, amikor apukája a szemétkosárba akarta dobni a szakadt zacskót.
Ugyanúgy, ahogyan mi is viszonyulunk gyűjtött javainkhoz: nekem ez kell, nekem ez még kell, ezért nem dobom ki, nem semmisítem meg – hiszen jó lesz még valamire. Vajon maradandó kincsek ezek? Olyanok, amiknek mi, vagy majd valaki más hasznát veszi, örül neki, hálás lesz érte?
Folyamatosan vizsgálnunk kellene, mi az, amit meg kell tartanunk, és mi az, amitől érdemes megszabadulnunk. Például vágyainkból, életünk melengetett emlékeiből, sérelmeiből, veszteségeiből… – hiszen, ha valóság az, hogy Jézus Krisztusban új életet nyertünk, akkor a régiek elmúltak és újjá lett minden. Lehetőséget kell tehát adni mindannak, ami az új élettel együtt kér helyet. Lehet, hogy a régi kacatok miatt nem kerülhetnek megfelelő helyre Urunk áldásai, csodái, tettei és gondolatai? Szegénnyé tesznek mindenkit a felhalmozott felesleges és kidobni való, mégis megtartott emlékek, tervek, önigaz gondolatok.
Engedjük Urunknak, hogy átrendezzen és kiselejtezzen mindent akarata szerint!
„Mert akik őt félik, azoknak semmiben nincs fogyatkozásuk.” (Zsolt 34,10)
Újra felhők érkeznek
- Írta: Dr. Erdélyi Judit
A Prédikátor könyve 12. fejezete szépséges, költői képekkel írja le az öregedést. Ezek között, a 2. versben van egy különös mondat: "a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után". Vajon mit jelent ez? Ahogyan haladok előre a korban, megértettem.
Az öregedéssel nem egy, de sok betegségünk, bajunk jelentkezik. Ám, miután valamelyik éppen fellángol és gondokat, panaszokat okoz, megjön az eső. Miután pedig némiképpen javul – eláll az eső –, de mégsem derül ki az ég, nem igazán süt ki a nap, mert megszólal a másik nyavalya, és az kerül előtérbe – a sűrű felhők ismét visszatérnek – és így tovább…
Az idős korban jelentkező betegségek gyakran nem is igazi betegségek – a szó szoros értelmében –, hanem csupán az öregedés szerves részei: érelmeszesedés, magas vérnyomás, feledékenység, szürke hályog, ízületi kopások, étkezési és emésztési gondok, gyakori allergiák és így tovább.
A "rothadandóság rabságában" (Rm 8,21) Urunk folyamatosan vetkőzteti le rólunk e földi testet: "földi sátorházunk" lassan-lassan "elbomol". Nem csoda hát, ha sóhajtozunk, "óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat" (2Kor 5,2). „Felhők közt, mint napfény, úgy tör át szavad, Nem hagy el Megváltód, soha nem leszel magad…” (164. Halleluja)
"Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt az élet." (2Kor 5,4).
Istenek, amik nem szeretik az embert
- Írta: Joachim Langhammer Példázatok, igaz történetek c. könyve alapján
Az otthon töltött szabadság után visszatérőben egy Indiába kiutazó misszionárius olyan hajón utazott, amely kikötött India előtt az egyik nagy szigeten. Az utasok körutazáson vettek részt, és sokat akartak látni Kelet-Ázsia világából. Ennek során a hajón tartózkodó társaság többek között egy ismert és híres buddhista kolostort is felkeresett.
Mivel a misszionárius buddhisták között végezte szolgálatát, ő is csatlakozott hozzájuk, és látott valamit, ami eddig még sohasem tűnt fel neki, pedig már régóta hirdette Indiában az evangéliumot. A hatalmas Buddha-alak, amely a templom közepén trónolt, szétlapított és összetört embereken ült!
Iszonyatos látvány volt, ahogyan ez a kolosszus szó szerint szétnyomta maga alatt emberi testek ezreit. Arra a kérdésre, hogy ennek a Buddha-ábrázolásnak mi a jelentése, a vezető szerzetes ezt válaszolta neki: „Ezek a bűnösök, akiket Buddha megvet, és ezért széttapossa őket!”
Ez teljesen jellemző az úgynevezett világvallásokra nézve. A világ egyetlen vallásában sem létezik a szeretet Istene. A legelterjedtebb vallásokban, mint amilyen az iszlám, a buddhizmus és a többi, sem ismernek olyan istent, aki szereti az embereket. Ellenkezőleg! Minden isten- és bálványelképzelésben csak haragvó és kegyetlen isten található, aki megbünteti az embereket, és akit sok és nagy áldozattal kell kiengesztelni és jóságosra hangolni. Aki például csak valamennyire is ismeri az iszlám történetét és tanítását, az tudja, milyen kegyetlen és szívtelen vallás ez.
Minden emberi vallás a bűnös ember vallásos kényszerképzete az Istenről. Az elbukott emberek azt, ami bennük van, kivetítik Istenre. Mivel azonban az Istentől elszakadt és a bűn rabszolgaságában nyögő emberben csak gyűlölet, hazugság, halál és pusztulás van, mindent, ami a saját elveszett szívében van, átviszi az élő Istenre. Ezáltal jut el azután egy ilyen utálatos és ördögi isten- és bálványképhez, mint amilyen a haragvó Isten, aki megveti és széttapossa az embereket. A buddhizmus pedig végső soron egy személyes isten nélküli vallás. Ilyen mélyre süllyedt az ember! A Róma 1,18-32-ben a Szentírás világos és félreérthetetlen szavakkal mutat rá arra, hogyan változtatta át a bűnös ember Isten dicsőségét bálványimádássá – és az idő múlásával hogyan megy ebben egyre jobban tönkre!
A Biblia a világ üdvösségének egyetlen forrásaként a szeretet Istenét ismeri. Különösen az Ószövetség beszél egy olyan Istenről, aki szereti az embereket, népét, Izráelt különösen is. Az Újszövetségben viszont Istennek az Ószövetségben csupán árnyékszerűen kijelentett szeretete az Ő Fiában, a Jézus Krisztusban lényegi valósággá lett. Ezért a János 3,16 az egész Biblia legszebb és legcsodálatosabb verse.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma 3,16
cím: 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b (
tel./fax: 06-28-452-334
email: 
webmester: 
számlaszám: 11742331-20002279 (OTP)
adószám: 19171982-1-13