Bizony, feltámadt!
- Írta: Asztalos Zoltán
A Szovjetunióban bármilyen erős is volt az ateista propaganda, a lakosság jó része mégis vallásos maradt. Sőt, átvettek és megőriztek olyan vallásos szólamokat, amiket az országban általában gyakoroltak. Így, pl. a keleti egyház legnagyobb ünnepén, Húsvét hajnalán (de sokszor egész nap) így köszöntötték egymást az utcán – még az idegenek is: „Krisztus feltámadt!” Erre a válasz illendőség szerint mindig az volt: „Bizony, feltámadt!”
Egyszer egy nagyváros óriási termében ateista nagygyűlést tartottak, ahova meghívtak egy egyházi embert (pópát) is. Az ékesen szóló előadó hosszasan bírálta a Bibliát, főleg az Újszövetséget, abból is kiemelve Jézus életét, halálát és feltámadását. Megpróbálta mindezeket nevetségessé is tenni, hangsúlyozva, hogy az nem történhetett meg, ami a Bibliában írva van, hiszen ez az emberi értelem számára elképzelhetetlen és felfoghatatlan.
Az elnökség már az előadás elején közölte, hogy lehetőséget adnak majd a hozzászólásokra, de mindenki csak 3 perc terjedelemben szólhat, hogy minél többen ki tudják fejteni véleményüket.
Amikor vége lett az előadásnak, az elnök először a pópát kérte hozzászólásra, hangsúlyozva, hogy neki is csak 3 perc áll rendelkezésére. A pópa mosolyogva állt fel, és jelezte, hogy neki elég lesz két perc is. Aki ezt hallotta, szinte megdermedve, kíváncsian figyelte, hogy vajon mit tud mondani ennyi idő alatt?
A pópa odalépett a mikrofonhoz és teljes erejével belekiáltott: „Krisztus feltámadt!” Abban a pillanatban az egész teremben mindenki talpra ugrott (az elnöki emelvényen ülők is), és szinte mennydörgésszerűen zengett a válasz: „Bizony, feltámadt!” Utána azonban kínos csend ereszkedett a teremre, hiszen sokan megértették, hogy ezzel a mozzanattal az egész előadás mondanivalója szertefoszlott, semmivé lett. A tömeg megszólalása nemet mondott az ateista propagandára. A csend alatt még megszólalt a pópa: „Csak ennyit akartam mondani!”
Az elnöki emelvényen izgatott suttogás kezdődött, majd az elnök bejelentette, hogy a további hozzászólásoktól most eltekintenek, s a gyűlést befejezettnek nyilvánítja. A sokaság némán indult haza.
„Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként feltámadt a halottak közül.” 1Kor 15,19-20
Protekció helyett megváltás
- Írta: Horváth Mária
Szülővárosomban van egy kastély, aminek parkja körül volt kerítve, oda idegenek nem léphettek be.
De számomra egy barátság elhárította ezt az akadályt, ugyanis az óvodai barátnőm a kastély szomszédságában lakott, így neki és családjának szabad bejárása volt a kastélypark területére, ennek révén pedig én is bejuthattam erre a zárt, titokzatos területre. A barátnőmmel boldogan barangoltunk a gyönyörű parkban, hintáztunk a fák lenyúló ágain, kergetőztünk a kiszáradt szökőkútban, és felmerészkedhettünk a tűzoltószertár lapos tetejére is. Gyerekként ettől a lehetőségtől meseszerű helyzetben éreztem magam. A protekció (jelentése: befolyásos személy nyújtotta, inkább a személyt, mint az ügyet néző támogatás) megnyitotta előttem a kastélykert mások elől elzárt területét.
Ez a történet jutott eszembe Jézus megváltó művére gondolva, hiszen Jézus is kaput nyitott a megváltottak előtt a bűneset miatt – ember elől – elzárt Isten országába és örök életbe. Ez azonban más és sokkal több volt részéről, mint protekció.
Hiszen az Atya nem arra való tekintettel tárta ki előttünk Isten országának ajtaját, hogy azt Fia, a királyfi kérte tőle. (Ez lett volna a protekció.) Az, hogy az Atya mindenkinél jobban ismerte és szerette Fiát, még nem volt elég ahhoz, hogy – protekcióval – megnyíljon előttünk az elzárt világ.
Az egyetlen lehetőség és feltétel a bűneink miatti büntetésünk letöltése volt, amit Jézus Krisztus saját életének feláldozásával teljesített az Atya iránti és irántunk való szeretetéből.
Isten döntését sohasem befolyásolná a protekció-kérésünk, de tökéletesen elegendő és örök érvényű előtte Jézus Krisztus önként vállalt áldozata, amire hivatkozva beléphetünk csodálatos országába.
„Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg… az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézsaiás 53,5-6)
Tavasz
- Írta: Túrmezei Erzsébet
(Az esztendő négy szakasza ciklusból)
Istenem, megint tavasz van.
Dicsérlek az új tavaszban,
s róla mondok éneket.
Szeretném rügyét, reményét,
minden illatát és fényét
megköszönni Teneked.
Minden lelkes cinkehangot,
minden hóvirágharangot,
hazatérő madarat,
simogató sugarat.
Áldalak a tarka rétért
és a sarjadó vetésért.
Áldalak, hogy a magot
alig hogy mi elvetettük,
reménységgel eltemettük,
hűs esővel áztatod.
Dolgos méhet, könnyű szellőt,
édes illatot lehellőt,
mindent köszönök neked.
Köszönöm az Életet.
Azt a húsvéti, hatalmas,
halálon is diadalmas
Életet, kit a tavasz
minden fénye hódolattal
szolgál, hirdet és magasztal:
a feltámadt Krisztus az!
Ne is érjen soha véget
ez a tavaszi dicséret:
hiszen azt az Életet
megköszönni nem lehet.
„Énekelek az Úrnak egész életemben, zengedezek Istenemnek, amíg csak vagyok” (104. Zsoltár)
Illatrétegek
- Írta: Horváth Mária
A parfümök világában megkülönböztetnek fej- és szívillatot, illetve alapillatot.
A fejillat kategóriájába azokat az aromákat sorolják, amelyek rendkívül illékonyak. Ezek legkésőbb 30 perccel a használat után már nem érződnek. Ezzel szemben a szívillat összetevői tovább maradnak a használó bőrén. Ezek azok a jellegzetes aromák, amik segítenek besorolni a parfümöt a különböző illatcsaládokba. És végül az alapillatok, amik stabilitást adnak, és gátolják az illat gyors elpárolgását. Ezek a legnagyobb molekulasúlyú illatanyagok.
Nem tökéletes a párhuzam, de mivel Isten igéje a hívő embert úgy jellemzi, mint aki Krisztus jó illatát árasztja környezetében, ezért – a hasonlatnál maradva – jó, ha az emberi vonások (a magam fontosságának hangsúlyozása, az állandó és éles kritikám stb.) nem ütnek át és nem nyomják el (vagy nem akarják helyettesíteni) Krisztus jó illatát.
Óhatatlan, hogy az ember személyiségéből is jelen legyen valami megjelenésekor és cselekedeteiben, de ezek hadd legyenek olyan „fejillatok”, amik gyorsan elillannak, és mielőbb hadd vegye át a helyét az a maradandó, stabil jellemző, amiről mindenki felismeri, hogy Krisztus jellegzetes jó illatát árasztja!
„De hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket, és ismeretének illatát minden helyen megjelenti általunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között.” (2Kor 2,14-15)
Aki maga körül forog...
- Írta: Biblia Szövetség
Aki maga körül
Aki maga körül forog,
előbb-utóbb csak tántorog.
Önzésének nagy az ára:
beleszédül - önmagába.
Füle Lajos verse
„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert, ha
élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár
meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy
mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” (Róm 14,7-9)
cím: 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b (
tel./fax: 06-28-452-334
email: 
webmester: 
számlaszám: 11742331-20002279 (OTP)
adószám: 19171982-1-13