Üdvözlünk a Biblia Szövetség Egyesületnél! Kövess Facebookon facebook 161, iratkozz fel RSS-re feed1, olvasd német de flag1 vagy angol EN Flag1 nyelvű összefoglalóinkat!

www.bibliaszov.hu

Programok

jún.
26

jún. 26. - jún. 30.

jún.
30

jún. 30.

júl.
3

júl. 3. - júl. 7.

júl.
3

júl. 3. - júl. 7.

Bálványimádás a 21. században? II. (élő bálványok)

(A Biblia Szövetség Fontos kérdések sorozata 2013. május 12-én, Budapesten, a Nagyvárad téri református templomban elhangzott előadásának szerkesztett közlése)

Bár az előző, halott bálványokról szóló előadásunkban tisztáztuk a bálványimádás fogalmát és lényegét, ismétlésképpen hadd idézzek belőle: „bálvány-isten lehet bármilyen tárgy (amulett, kép, szobor, kabala), természeti erő (energia), konkrét égitest (csillag, bolygó stb.), elképzelt személy, közismert ember (sztár, vallási vezető, sport-csillag), akit az ember a kizárólag Istennek kijáró imádatban részesít, akiben hisz, akivel szellemi-lelki-testi függőviszonyban van, akitől boldogságát, gyógyulását, segítségét várja."

Hitvallási iratunk, a Heidelbergi Káté így határozza meg a bálványimádás lényegét:
„95. Kérdés: Mi a bálványimádás?
Felelet: „Az, ha az ember az egy, igaz Isten helyett, aki magát igéjében kijelentette, vagy még őrajta kívül is, mást képzel vagy tartogat magának, hogy abba bizalmát vesse."
Tisztáztuk, hogy a bálványimádás kérdésével azért kell foglalkoznunk, mert a Biblia Istene a bálványimádást határozottan tiltja, ugyanakkor emlékeztetni kíván arra, hogy a bálványimádás az emberiséget történelme végéig el fogja kísérni, és sok ember örök halálát fogja okozni. Ezek adják e téma mai aktualitását.
A bálványimádás hatalmas témakörének könnyebb megértése és áttekintése érdekében előadásunkat két részre osztottuk. Első előadásunkban az ún. halott bálványokról szóltunk, értve ezeken olyan tárgyakat, természeti és természetfeletti erőket, anyagi dolgokat, melyeket az ember megistenített. Most pedig az élő bálványokról szólnánk, melyek nem kitalált lények vagy megistenített tárgyak, hanem ma is élő, vagy egykor a földön élt biológiai teremtmények, melyek a bálványimádásnak egyúttal alanyai és tárgyai is. Lássuk hát ezeket!

1. A Biblia alapján túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden idők legnagyobb élő bálványa maga az ember.
Hozzá kell tennünk: az önmagát istenítő és önmagát imádó ember. Az Édenben elhangzott sátáni ígéret, miszerint „olyanok lesztek, mint az Isten..."(1Móz 3,5), belerögződött az ember agyába, és döntő módon meghatározta gondolkodását. Az önistenítés útján elindult ember egyre magasabb csúcsokra emelkedett az újkortól (15-16. sz.), de még inkább a modern kortól (18-19. sz.) kezdve. Ebben az önistenítésben önmagát, erejét, tudományát, teljesítményeit imádja és imádtatja környezetével, családjával, rokonságával, honfitársaival. Dicsekszik azzal, amit elért, alkotott, összegyűjtött. Önzése, önimádata nem ismer határokat. Az önszeretet motiválja legnemesebb érzéseit is:, szerelmét, szülői szeretetét: társában, gyermekében is önmagát szereti. Korunk embere önimádatának legfőbb indokát így fogalmazza meg „ez neked jár"! A nagy parancsolatot, hogy ti. „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből..." úgy értelmezi, hogy szeretnie kell magát, mert ő azonos az istenséggel. Egyre nyíltabban hirdeti, hogy maga a teremtő Isten is őérte van, akinek egyenesen kötelessége az embert támogatni és kiszolgálni mindenben. Felelősségre vonja Istent személyes életének bajaiért, és a társadalom minden gondjáért a keresztyének Urát (a keresztyén-bibliai tanokat és a keresztyén nevelést) okolja. Ennek eklatáns példája az EU-ban testet öltött ember-istenítő liberalizmus, amely Isten- és keresztyénség-ellenes, beleértve a keresztyén oktatást is.
Az ember önistenítésének egyik modern apostola Robert Schuller (1926-), a világszerte nagy népszerűségnek örvendő amerikai protestáns lelkész, aki elterjesztette az ún. „pozitív gondolkodás" fogalmát az egyházban éppúgy, mint a szekuláris társadalomban, és a tudomány világában is. Schuller szerint a keresztyén vallást pozitivizálni kell, és meg kell szabadítani az olyan negatív fogalmaktól, mint bűn, ítélet, átok, kárhozat. A pozitív szellemi magatartás kialakítására Schuller és követői az „önrábeszélés", vagy a „bebeszélés" módszerét ajánlják. Az önrábeszélés azt jelenti, hogy ha valaki naponta többször is elmondja pl. azt a mondatot, hogy „minden nap minden vonatkozásban jobb leszek!", ez megváltoztatja az ember életét. Ennek az irányzatnak a képviselői azt állítják, hogy az önrábeszélés következtében felszabadulnak az ember hatalmas belső, isteni energiái. Ez a belső energia pedig nemcsak gyógyítani képes, de a jövőt is befolyásolhatja. Megjegyezzük, hogy a pogány vallásokban ezt a jelenséget szómágiának, a meg a Biblia szerint pedig gőgnek nevezhetjük, mely ellen az embernek harcolnia kellene.
A protestáns keresztyénség köreiben eléggé elterjedtek továbbá Carl Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus tanai is, melyeket az ún. pasztorál-pszichologia (pásztori lelkigondozás) nevű teológiai tantárgyba próbálnak beépíteni. Rogers a vizualizáció elméletének lelkes képviselője volt, aki azt tanította, hogy a tudat hozza létre a valóságot, vagyis az ember, képzelete segítségével teremteni is képes. Az ember önmaga ura, önmaga gyógyítója, aki magában hordja a kibontakozás, önmegvalósítás minden lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy nincs szüksége sem Istenre, sem megváltásra, hisz az ember maga az isten. E kritikai észrevételünket csak erősíti, hogy Rogers az én-t, „belső istennek" nevezi.
Ma már se szeri, se száma azoknak az elméleteknek, filozófiáknak, marketing-módszereknek, melyeknek egyetlen célja az ember önimádatának, önistenítésének elősegítése.

2. Az ember-bálványozás másik területe a mágia, vagy más szóval a varázslás.

Itt nem a szórakoztató, illuzionista bűvészkedésre gondolunk, hanem pl. a középkorból visszatérő, egyre jobban terjedő sámánizmus, messmerizmus, ún. lélek- és energiagyógyászat gyakorlóira. A varázslások eme képviselői azáltal válnak ismertté, hogy vagy magukat kiáltják ki „isteneknek", vagy mások teszik azzá őket. Tipikus példája ennek az a történet, amikor Pál és Barnabás meggyógyítanak Krisztus erejével egy beteg embert, ezért a tömeg azonnal istenné kiáltja ki őket (Csel 14,11-15). Nem egyéb ez, mint a bűntől összezavart gondolkodású ember reakciója, aki bármilyen emberi teljesítmény láttán azonnal az ember istenítésébe kezd. A keresztyén egyházak, zsidó közösségek története is tele van istenné kikiáltott csodatevő szentekkel, ill. rabbikkal. Az istenné kikiáltott guruk, fakírok, csodagyógyítók betegforgalmát ma is jelentősen emelik az európai keresztyén országokból érkező (sokszor ateista) emberek. Az általuk előírt, olykor megalázó tortúráknak pedig minden fenntartás nélkül alávetik magukat a gyógyulni vágyók, mintha gyógyítóik istenek lennének.
Az ember-bálványozás vészes terjesztésében egyre növekvő szerepet játszik a freudista-jungiánus pszichológia, amely szerint az emberi lélek ún. tudattalan, ill. tudatalatti részében olyan hatalommal bíró lény lakik (felettes én, árnyékszemélyiség), akit az ember igénybe vehet, hogy segítségével önmagát szinte bármilyen betegségből meggyógyítsa, vagy éppen hatalmas tudásra tegyen szert, sőt bizonyos értelemben teremteni is képes legyen. Ezzel a hatalommal bíró belső lénnyel az ember kapcsolatba léphet, és annak erejével szinte mindent meg tud valósítani. A kapcsolatba kerülés lépcsői: relaxáció, meditáció, önhipnózis. (Ezért van problémánk a relaxáció, meditáció iskolai bevezetésével!). Az ismertetett elmélet lényege világos: elhitetni az emberrel, hogy ő az az isten! Mégpedig olyan isten, aki nélkülözheti az igaz, élő Istennel való hit-kapcsolatot. Eklatáns példája ennek az alábbi idézet egy református honlapon olvasható, magát reformátusnak valló professzornővel készített interjúból:
„A biológiai fiatalság megőrzésének egyik fontos eszköze az ima. Imádság közben telomeráz (örökélet-enzim) termelődik, ami védi a sejtjeinket. Az ima mellett nagyon jó hatású a meditáció. A keresztyén meditáció is sokak szemében elítélő címkét kap az egyházban, holott ennek is hosszú története van. Jelentős bibliai üzenetekkel tudunk úgy foglalkozni, hogy ismételgetjük, átcsurgatjuk magunkon. Ismert, egyszerű katolikus meditáció például, hogy minden belégzésre átengedjünk gondolatainkon, hogy Jézus, és minden kilégzésre, hogy Krisztus. Csupán ennyi. Ha ezt egy ideig ismételgetjük, kitisztult állapotba hozhatja a lelkünket. Számos gyógyító hatású üzenetet kaphatunk: „Ne félj, csak higgy". Elég lehet ennyit ismételgetni, hogy elinduljunk a gyógyulás útján..." (Interjú Bagdy Emőkével, Parókia portál – 2013.április 26).
Mi azt kérdezzük: a bűntől való tisztulásunk, gyógyulásunk csakugyan így működik? Hol van itt a Jézus Krisztussal való hit-kapcsolat szerepe? A keresztyén hit nem varázs-mantrák ismételgetése, hanem személyes kapcsolat a feltámadott, élő Krisztussal.

3. Az ember-bálványozás harmadik területe a mantika, vagy jóslás.
A jóslás lényege a jövőbe látás, belátás abba a láthatatlan világba, amit Isten elrejtett az ember elől. A jós tehát, amikor elhiteti a hozzá fordulóval, hogy ő belát az elrejtett jövőbe, istenkedik. Istenkedik akkor is, amikor a halottakkal akar érintkezésbe lépni, amikor bekövetkező szerencséről, vagy balszerencséről ad információt, stb.
Tulajdonképpen ez a jóslás lényege, függetlenül attól, hogy milyen szertartás keretében végzik. Ma már alig számba vehető a tarka egyvelege azoknak az egészséget, jövőt firtató jóstechnikáknak (diagnózis-állításoknak) –primitív eljárástól egészen a tudományos címkével ellátottig -, amelyek során az ember istenkedik. Ezt érzékelteti az adat, miszerint Párizsban ma több a jós, mint az orvos! Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy nemcsak a jóslást végző személy a bálványimádó, de az is, aki hozzájuk fordul információért, vagy éppen energiáért.

4. A bálványozás negyedik területe a sztárok, a világi és vallási celebek körülrajongása.
Nem kell nagyon messzire menni, hogy felismerjük a bálványozásnak ezt a nagy intenzitással növekvő területét. A lényeg ugyanaz: embereket isteni tulajdonságokkal ruháznak fel, s olyan imádatban részesítik őket, ami csak a teremtő Istent illetné meg. Imádók milliói várják tőlük ma is boldogságukat. Ahogy növekszik a hitehagyás, az élő Istentől való elfordulás, úgy növekszik az istenként imádott sztárok, celebek és imádóik száma is.
Az emberi kultúrának és szubkultúrának nincs olyan területe, ahol ne találkozhatnánk istenként tisztelt és imádott hírességekkel. Ott vannak ők a tudomány, a politika, a sport, a filmvilág, a sajtó, a pop-kultúra, a pornó-világ és a vallási élet területén egyaránt. Ők posztmodern korunk új istenei, akiket már nyíltan isteneknek nevez a világ, akiket imádnak a tömegek, és akiket minden szégyenkezés nélkül istenít a média.
Kicsit bővebben szeretnék még foglalkozni az egyházi celebek világával. Gondolok itt arra a kérdésre, hogy miként vélekedjünk az egykor itt élt szenteknek, képeiknek, szobraiknak, holttestük maradványainak a tiszteletéről, imádatáról? Kiindulópontunk legyen Isten törvénye, a 2. parancsolat:
„Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat...!" (2Móz 20,4-5).
Az Ó- és Újtestamentumot, valamint e parancsolatot megvizsgálva elsőként azt kell leszögeznünk, hogy Isten soha nem adott parancsot szent emberek, vallási vezetők kiábrázolásra. A 2. parancsolatban pedig megtiltotta azt, hogy az ember kultikus célból (imádat céljából!) képet, szobrot készítsen. Amikor azt olvassuk, hogy pl. a szent ládára angyalokat készítettek, ezt Isten kifejezett parancsára tették. Az is egyértelmű, hogy Isten semmiféle kultusztárgyhoz nem kötötte magát: hiába vitték Éli fiai harcba szent ládát, elhagyta őket Isten!(1Sám 4).
Hogyan került be mégis a keresztyén egyház életébe emberek, szobrok, képek, ereklyék tisztelete, imádata? Ezt elég könnyű és egyben tanulságos is kinyomozni.
Az első századokban a keresztyének között minden kép-tisztelet vagy imádat tilos volt, mígnem Kr.u. 380-ban bekövetkezett a keresztyénség államvallássá tétele. Ekkor kezdődött el az a folyamat, ami mára kiteljesedett. Köztudott, hogy a többisten-hívő pogány világ kezdetben ellenállt a keresztyénség tanításának. Ennek az ellenállásának a legyőzése és a pogányság megnyerése érdekében a pogány istenek képei és szobrai – keresztyén tartalommal felruházva - bekerültek a keresztyén egyházba. Így váltotta fel Minerva, a szűz istennő szobrát és képét Szűz Mária képe, szobra és imádata, Apollónak, a gyógyítás istenének képét és szobrát Szent Sebestyén képe és szobra, Pánnak, a pásztorok és halászok istenének szobrát Krisztus szobra és képe, stb. Ahogy a pogányok csókolgatták egykor bálványaikat, úgy kezdték a hívek csókolgatni a keresztyén szentek képeit és szobrait.
Ez a folyamat végül oda vezetett, hogy a II. Niceai Zsinaton, Kr.u. 787-ben hivatalosan is kimondták, hogy tömjénnel és gyertyával bemutatott tisztelet illeti Krisztus, Mária, az angyalok és a szentek képeit, a keresztet, és a díszes kötésű evangéliumi könyveket. Ehhez a folyamathoz erőteljesen kapcsolódott ezen a képek, szobrok, tárgyak csodatévő erejébe vetett hit is.
Mivel ennek a folyamatnak komoly akadálya volt a 2. parancsolat: „ne imádd, és ne tiszteld azokat...", ezért ezt a parancsolatot vagy kihagyták a Bibliából, vagy lábjegyzetbe tették. Később a képek és szobrok templomi használatára azt a magyarázatot adták, hogy azok csupán a laikus, olvasni nem tudó egyháztagok „képeskönyvei". Közben úgy igyekeztek minderre teológiai magyarázattal is szolgálni, hogy különbséget tettek az imádat (latreia) és a tisztelet (hiperdouleia, douleia) között. Csak hát elég nehéz elhitetni a Bibliát ismerő emberekkel azt, hogy a Mária és a szentek képei előtt való térdelés, csókolgatás, tömjénezés, gyertyaégetés, és a hozzájuk történő imádság nem imádat, hanem csak tisztelet. A témához tartozik még az is, hogy Mária és a szentek képeinek, szobrainak imádatát végérvényesen megerősítette a reformáció után tartott Tridenti Zsinat (1563).
Így érthető, hogy az 1562-ben keletkezett Második Helvét Hitvallás és az 1563-ban keletkezett Heidelbergi Káté élesen elhatárolódott a képek, szobrok, szentek imádatától. Lássunk két idézetet a Második Helvét Hitvallásból:
„IV. fejezet: A bálványok, vagy Istennek, Krisztusnak és a Szenteknek képei
Minthogy pedig az Isten láthatatlan lélek és véghetetlen valóság, bizonyára semmiféle művészettel vagy képpel nem ábrázolható ki. Ezért nem átalljuk az Írással Isten képmásait merő hazugságnak nevezni. Elvetjük tehát nemcsak a pogányok bálványait, hanem a keresztyének ábrázolatait is. Mert jóllehet Krisztus magára öltötte az emberi természetet, ezt nem azért tette, hogy a szobrászoknak és a festőknek legyen mit kiábrázolniuk. Kijelentette: nem azért jött, hogy a törvényt és a prófétákat eltörölje (Mt 5,17), de a törvény és a próféták tiltják a képeket (5Móz 4,15; Ézs 40,18). Azt mondta, hogy az ő testi jelenléte nem használna az egyháznak, ellenben megígérte, hogy Lelkével mindig jelen lesz köztünk; ki hinné tehát, hogy testének kiábrázolása vagy képmása bármi hasznára volna a hívőknek? És minthogy bennünk lakozik az ő Lelke által, bizonyára Istennek temploma vagyunk (1Kor 3,16). Mi egyezése van Isten templomának bálványokkal (2Kor 6,16)? És mikor azt látjuk, hogy a boldog lelkek és mennyei szentek, míg itt éltek, minden személyüknek szóló tiszteletet elhárítottak maguktól, és a szobrok ellen is harcoltak (Csel 3,12; 14,11; Jel 14,7; 22,9), vajon kicsoda előtt látszik valószínűnek, hogy a mennyei szenteknek és angyaloknak tetszenek a saját képeik, amelyek mellett térdre borulnak az emberek, megsüvegelik őket, és a tisztelet más jeleivel is illetik?"
„V. fejezet. Isten imádásáról, tiszteletéről és segítségül hívásáról az egyedüli Közbenjáró Jézus Krisztus által
3. Ezért a dicsőült mennyei lakókat vagy szenteket sem nem imádjuk, sem nem tiszteljük, sem segítségül nem hívjuk, sem őket az Atya előtt a mennyben szószólóinknak vagy közbenjáróinknak el nem ismerjük. Elegendő ugyanis nekünk az Isten és a közbenjáró Krisztus, és nem osztjuk meg másokkal az egyedül Istennek és az ő Fiának kijáró tiszteletet, amint ő világosan meg is mondotta: Dicsőségemet másnak nem adom (Ézs 42,8). És amit Péter mondott: Nem is adatott az emberek között más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk, mint a Krisztus neve (Csel 4,12). Akik ebben hit által megnyugodnak, azok bizonyára nem keresnek Krisztuson kívül semmit. De azért nem vetjük meg a szenteket, sem nem vélekedünk róluk tiszteletlenül. Elismerjük ugyanis, hogy ők Krisztus élő tagjai, Isten barátai, akik dicsőségesen meggyőzték a testet és a világot. Szeretjük tehát őket, mint testvéreinket, sőt nagyra becsüljük, ha nem is valamely imádásszerű tisztelettel, hanem róluk való tiszteletteljes vélekedéssel és méltó dicséretükkel...
4. Még kevésbé hisszük, hogy a szentek földi maradványait imádni vagy tisztelni kellene. Azok a régi szentek úgy vélték, eléggé megbecsülik az ő halottaikat, ha tisztességesen elföldelik tetemeiket, miután lelkük a mennybe költözött, és az ősök mindennél nemesebb ereklyéinek tartották azoknak jócselekedeteit, tudományát és hitét. Ezeket magasztalták a holtak dicséretével, és ezeket törekedtek kiábrázolni a maguk földi életében.
5. Ugyanezek a régiek csak az egy Jehova Isten nevére esküdtek, ahogy azt az isteni törvény megparancsolta; mint ahogy az megtiltotta, hogy idegen istenek nevére esküdjünk (5Móz 10,20; 2Móz 23,13), úgy nem tesszük le a szentekre követelt esküt sem. Elvetjük tehát mindezekben azt a tanítást, mely a mennyei szenteknek kelleténél többet tulajdonít."

5. Hogyan vélekedjünk Jézus, ill. a bibliai történetek képi ábrázolásáról?
Először is, a Biblia nem utasítja el minden további nélkül a képeket és szobrokat (képzőművészeti alkotásokat), pl. a szent sátorból, vagy a jeruzsálemi templomból sem hiányoztak a díszítő elemek, míg a pogány népekkel szemben, az emberábrázolást tiltották. A fő kérdés tehát az, mire használják az emberek a műalkotásokat?
Mai helyzetünket tekintve, a református etikai felfogás szerint református templomokban kultikus célból nem szabad képeket és szobrokat elhelyezni. Tehát képek, szobrok soha nem lehetnek imádat, vagy tisztelet tárgyai. De nem lehetnek szerencsét, gyógyulást, védelmet hozó tárgyak sem.
Vannak műemlék templomok, melyek régen fejedelmek, királyok temetkezési helyei is voltak. Ezek sokszor egyúttal nemzeti, történelmi emlékhelyek is voltak, amelyekbe azért temetkeztek, mert a háborúk rendszerint megkímélték a templomokat, így ezek a sírok érintetlenek maradtak. Ezek a sírok azonban a protestáns templomokban mindig csak emlékhelyek voltak, és nem a tisztelet, legkevésbé az imádat tárgyai. Nem sorolhatók tehát az ereklye-kultusz kategóriájába.
Ami a templomokon kívüli, nem kultikus céllal készült, bibliai személyek, helyzetek, történetek képzőművészeti értékű, képi ábrázolását illeti: a református etika megengedhetőnek tartja mindannak ábrázolását, amit a Biblia látni enged. Ezekben lehet gyönyörködni, de nem imádni azokat. Csodálhatjuk Rembrandt, Dürer és sok keresztyén képzőművész műveit, mint az ún. vallásos képzőművészet alkotásait, de nem imádjuk őket. Tehát a vallásos képzőművészetre igent, a kultuszképekre nemet mondunk.
Más a helyzet a Jézus-ábrázolásokkal. Nem tartjuk véletlennek, hogy Jézusról nem maradt fenn semmiféle korabeli képzőművészeti alkotás. Bár emberként járt közöttünk a Földön, de hozzátesszük: bűntelen isten-emberként. Az is bizonyos, hogy Jézus nem olyan, és nem az, akinek a képzőművészek megformálták. Reá is vonatkozik, hogy amíg dicsőséges testben vissza nem jön, lélekben és igazságban kell őt imádnunk. Ezért problémásnak tartjuk azokat a filmeket, melyek Jézust egy arcával is mutatkozó színész (egy bűnös ember) képében mutatják. Ezért tartjuk példaértékűnek a Ben Hur c. filmet, amely csak Jézus sziluettjét mutatja. Meggondolandó tehát a képes bibliák Jézus-ábrázolásának alkalmazása is, melyek kínai gyermekek számára kínai, színes bőrűek számára színes bőrű, amerikaiak számára kékszemű, szőke filmsztár-Jézust ábrázolnak. Ha egy gyermek (vagy felnőtt) meglát egy idealizált Jézus-képet - amely soha nem lehet hiteles, - megmarad örökre fantáziájában, és ahhoz a belső képhez fog imádkozni. Márpedig az ilyen kép sok embert vezetett már tévútra.
Előadásunkat Dr. J. Douma, neves holland etika professzortól vett idézettel zárjuk:
„Ma is vonatkozik ránk a második parancsolat, éppúgy, mint a többi kilenc. Mindaddig, amíg az emberi értelem olyan műhely, ahol a mi mértékünkre szabott istenképek készülnek, addig a második parancsolat mindig Isten Igéjéhez hív bennünket vissza, – ahhoz képhez, mely folyamatosan össze akarja zúzni a mi saját képeinket Istenről és az ő tiszteletéről. Mindig vissza a bizonyságtételhez! Ma is érvényes az a szankció, hogy aki nem ezen ige szerint beszél, annak nincs hajnala (Ézs 8,20)."

Dr. Sípos Ete Álmos, nyugalmazott ref. lelkipásztor, a BSZ főtitkára / Tápiószele

Hozzászólások  

 
#1 Farkas teréz 2013-08-10 13:47
Tisztelt lelkész úr!Köszönöm a mélyre ható cikket, amit olvashattam a ma emberét meg kísértő és félelmetesen jelen lévő, de még is az Úr Krisztusra nézve, a Lelke vezetésével, éberen ,józanon, csak benne bízva, rá figyelve- haladjunk az Ur által vezetett uton.Áldja Önt és tartsa meg a tiszta ige magyarázatával is az Úr.köszönöm.Jézsu Krisztus imádója,keresztyén gyermeke
 

Tájékoztatjuk honlapunk látogatóit, hogy a megjelent írásokhoz megszűnt a hozzászólás lehetősége. Kérjük szíves megértésüket!
(a Biblia Szövetség vezetősége)

Filmismertető

A lélek hullámlovasa (Soul Surfer)
2011. június 24. péntek
(DVD megjelenés: 2011. augusztus 9.) Már javában tombol a nyár és a vakáció is elkezdődött, így...
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)
2011. november 21. hétfő
színes, feliratos, spanyol-amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2011 Az 1920-as évek irodalmi...
Förtelmes főnökök (Horrible Bosses)
2011. július 25. hétfő
Hazai bemutató: 2011. július 28. „A halál – állítja egy régi orosz mondás – minden bajra...
Lincoln
2013. február 05. kedd
Steven Spielberg legújabb alkotása a legkevésbé „spielberges", mégis bombasiker lett. Az első...
Prometheus
2012. szeptember 29. szombat
színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi, 126 perc, 201216 éven felülieknek DVD-n megjelenik:...
127 óra (127 Hours)
2011. február 22. kedd
A hat Oscar-díjra jelölt film Aron Ralston  (James Franco) profi hegymászó szívbemarkoló,...
Egy háború
2016. március 08. kedd
A háború című dán mozi hatalmas feszültséggel...
Ne engedj el! (Never Let Me Go)
2011. máj. 30. hétfő
Soha nem fogod elfelejteni. Ha először, úgy érzed, hidegen hagy a történet, ez az érzés nem fog...
Holnapolisz
2015. június 14. vasárnap
Manapság valahogy nem tudunk kifogyni a mozikban a disztópikus...
Rio
2011. máj. 02. hétfő
színes, magyarul beszélő, brazil-kanadai-amerikaianimációs vígjáték, 96 perc, 2011 Egyszer volt,...

Könyvismertető

Egy guru halála
2013. január 04. péntek
Az író a gyermekkora bemutatásával kezdi a könyvet, valós és tényszerű képet festve a...
12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt
2013. október 07. hétfő
A napokban olvastam egy cikket a magyarországi válások számáról. Megdöbbentő számadatok állnak...
Reflektorfényben a túlevés
2013. június 03. hétfő
„Isten a falánkságot (más szóval a túlevést) bűnnek tartja: 'Mert a dőzsölő és a falánk...
Búcsú a randevúktól
2013. február 12. kedd
Ritkán lehet olvasni ennyire őszinte és hiteles vallomást, bizonyságtételt. A címmel ellentétben...
Fűtő Róbert: Béküljünk ki! ...de hogyan?
2013. november 04. hétfő
A legtöbb keresztyén könyv azt mutatja be, hogy milyennek kellene lennie a jól működő keresztyén...
A viskó
2011. január 13. csütörtök
A Biblia Szövetség Fontos kérdések előadássorozatának 2010 decemberi rendezvényén Istent is lehet...
Véletlenül milliárdos
2010. november 16. kedd
A közösségi háló (The Social Network) c. film bemutatójának másnapján tartotta...
Társtaláló
2012. december 13. csütörtök
Egy fiú, aki 18 évesen lemondott az addig bevett szokásként gyakorolt randevúzgatásról, 5 évvel...

Képek

SlideshowFx Picasa Widget for Joomla!
Copyright © 2010 www.OopsTouch.com

Cikkajánló Biblia és Gyülekezet folyóiratunkból

Legjobb befektetés: a továbbadás

Tanúi és részesei vagyunk annak, hogy a szegénység és a gazdagság között egyre nagyobb szakadék tátong. Ezt a szakadékot áthidalandó, sok szegény ember mégis azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha gazdag volna. Mindezidáig virágzott a hitelpiac, ami hozzásegítette a nincsteleneket ahhoz, hogy gazdagnak látszanak. Hasonlóan népszerűek a szerencsejátékok, ahol néhány tipp, vagy ügyes kártyaforgatás ígér gyors meggazdagodást. Alapvetően járja át korunkat ez a sóvárgás a többre, fényesebbre és korlátok nélküli szabadságra. Ezenközben arról sem hallgathatunk, hogy roppant lelki sötétség és erkölcsi nihil uralkodik a szívekben.

A hazaszeretet, mint kötelesség

A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.

Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.

Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.

A mártír misszionárius

(Molnár Máriára emlékezve)

Szülővárosa és a külmissziói munka támogatói a közelmúltban Várpalotán emlékeztek a 125 éve született Molnár Máriára, a magyar református egyház misszionáriusára, aki Pápua Új-Guinea partjainál, a tengeren halt mártírhalált. Az 1950-ben Mánusz szigetén felállított síremlék őrá és a szigeten működő német evangélikus misszió II. világháborúban mártírhalált halt társaira emlékeztet. A japán katonák mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan 1943. március 16-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között.

Igyekezzetek a város jólétén!

(Megújulás a fáradozásban)

„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)

Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.

Lelki gyengeség - Isten közelségének hiánya

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek." (Jak 4,7-8) Arról olvastunk most, hogy valaki ellenáll az Ördögnek, és az elfut tőle.

Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos filmet néztünk meg a családdal közösen. Megrázott bennünket, hogy a hősök elpusztultak a mérhetetlen túlerővel szemben, és ügyük is elveszett. Visszagondolva, milyen furcsa lenne úgy megrendezni ezt a filmet, hogy a fegyvertelen emberek elől a tankok „elszaladnak". Pedig itt és most hasonló biztatásról olvasunk: álljatok ellent, és az ellenség el fog futni! Milyen fantasztikus erő, óriási hatalom kellene ahhoz, hogy a túlerőben lévő ellenség elfusson.

Mi történt nagypénteken?

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

A törvényt betöltötte

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." (Mt 5,17)

Jézus Krisztus többször is tanított életének, szolgálatának céljáról. A hegyi beszéd nagy ívű gondolatai között a fenti ige világítja meg Krisztus jövetelének jelentőségét. Tanítása az újdonság erejével hatott hallgatóira, és a sokaság álmélkodott azon, mert „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók".

Miként viszonyul Jézus és tanítása az ószövetségi törvényhez? Esetleg Jézus szokatlan gondolatai hatályon kívül helyezték a régi törvényt, és attól független, gyökerestől új tant és kegyességet léptettek életbe?

Alapítsunk új egyházat?

A reformáció emléknapjához közeledve a protestáns egyházak felsorolják azokat az érveket, kritikai megjegyzéseket, amelyekkel igazolni akarják létjogosultságukat. Ilyenkor elhangzik az ún. nyugati (római), ill. keleti (bizánci) keresztyénség kritikája, azzal a magabiztossággal, amiből kitűnik, hogy mi, protestánsok különbek vagyunk.

A Biblia és az egyházak

A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?

A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.

Megtörtént?

Azok, akik évek óta olvassák az újságokat, nézik a tv műsorait, és hallgatják a rádióadásokat, egyre gyakrabban teszik fel azt a kérdést, hogy amiről ezekből értesülnek, az valóban megtörtént? Hiszen néhány nap múlva ugyanabból a hírforrásból az ijesztő hírek, hitelesnek tűnt történetek cáfolatával is rendszeresen találkoznak.

Valószínű, hogy a hírszerkesztők közül kevesen gondolnak arra, hogy ez a lassan megszokottá váló jelenség egyre bizonytalanabb légkört teremt a társadalomban, aminek következménye az a nagyon gyakran használt megállapítás, hogy ma már nem lehet hinni senkinek, illetve semmiféle ténynek.

A találkozás öröme

A feltámadott Krisztussal való találkozás mindenkinek nagy örömöt jelentett. Az asszonyok „félelemmel és nagy örömmel" futottak, hogy megvigyék a feltámadás hírét a tanítványoknak. Amikor Jézus először megjelent az övéinek, „megörültek a tanítványok, hogy látják az Urat" (Jn 20,20). És azóta is minden Jézusban hívő embernek öröm, ha csendben őrá figyelhet, vele a hit által együtt lehet.

Reformátusok a nehéz időkben

(Megújulási kísérletek a magyarországi református egyházban a II. világháború után)

Az I. világháború és Trianon traumája után eszmélődő magyar reformátusság a misszió és evangélizáció végzésében kereste és látta a kibontakozás, a talpra állás legfontosabb eszközét, így ez a szolgálat különösképpen is fontos szerepet kapott az egyház életében. Ez részben sikerült is, ám alig múlt el néhány évtized, amikor ismét padlóra került az ország. A II. világháború szörnyűségei és az ezt követő időszak gazdasági-politikai válsága azonban újabb lendületet adott a korábbi kezdeményezéseknek, s ennek köszönhetően a felelős egyházi vezetőket ismét foglalkoztatni kezdte a belmissziói munka kérdése.

Ami karácsonyi igehirdetéseinkből kimarad

Legelőször le kell szögeznünk, hogy a címbeli kijelentés nem teológiai vád: nem rossz írásmagyarázókról és figyelmetlen igehirdetőkről lesz szó a későbbiekben. Nem hiba az, hogy karácsonykor nem arról szólunk, akire előadásom utal majd, hanem Jézus Krisztusról. Mert karácsony az ő ünnepe. Az Ige lett testté, halljunk tehát róla, a Krisztusról minél többet! Erre számít és készül a gyülekezet is, amikor beül a padokba. Csak a nagyapámtól hallott legátustörténet szereplője lepődött meg, amikor a maga számára felfedezte a nagy újdonságot. Felolvasta a karácsonyi történetet a jászolbölcsőről, a betlehemi pásztorokról és az angyalról: „... hirdetett nékik nagy örömet, mert született a megtartó, aki..." – és itt, a bibliaolvasás közben lapoznia kellett; s mivel összeragadtak a lapok, ezért többször ismételte: „született a megtartó, aki". Amíg végül, sikeres lapozás után diadalmasan megtalálta: – az Úr Krisztus!

Szegénység a keresztyén gyülekezetekben

Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.

A hiszékenység csapdái

Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy telis tele van nélkülözhetetlennek beállított árúk kínálatával. Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.

Kövess minket facebookon!